Gyula város objektív nélkül

Objektív nélkül fotózni nem érdemes. Ebben a menüpontban mégis olyan anyagokat közlünk, melyek készítésekor leemeltük az objektívet a gépről és helyette egy szubjektívet tekertünk fel.


Tönkretett alkotások

Újabb művész (művésztanár) csatlakozott Andruska Anna személyében a gyulai alkotók közös kiállításához, melynek helyszínei a város és a várost körülvevő természeti helyek különböző pontjai, ahol kivágott fák tönkjei merednek a földből vagy a még élő fák lecsonkolt ágainak felülete látható. Ezekre a tönkökre, csonkokra készülnek a grafikák, festmények.
A kiállítás folyamatos és a művek folyamatosan tűnhetnek el, mert szándékosan nem időtálló technikákkal készülnek.
Üzenethordozókká szeretnénk tenni a nyomainkat. A "tönkretesszük alkotásainkat" név a szó szoros értelmében is használható, mert jó részük tönkre kerül, de ha szójátékot játszva továbbgondoljuk, akkor tulajdonképp a művek egy idő után már csak digitálisan lesznek elérhetőek, mert akár az első eső is elmoshatja azokat.
Élmény a készítőnek, aki a jelenben valami nyomot hagy, mesél a városról Gyuláról, az értékeinkről, és elgondolkodtat a szokatlan megjelenési formájával, mely az elmúlást is magában hordozza.


Anruska Anna: Kohán/Kévekötő (reprodukció szabadon)
Megtekinthető: Csigakert


Andruska Anna: Gyulai vár
Megtekinthető: Fehér-Körös partja


Pénzes Sándor - Gyulai kapushíd
Megtekinthető: Csigakert


Pénzes Sándor: Belvárosi Nádi Boldogasszony templom - Gyula
Megtekinthető: Élővíz csatorna partja, belváros, vashíd 30m-es körzetében

 

Aki szeretne csatlakozni ehhez a közös élményhez alkotóként, az alábbiak szerint teheti:
Helyi nevezetességek, látványosságok, de akár történelmi személyek portréit is várjuk, annyi a kötöttség, hogy gyulai legyen az alkotó és az alkotás témája, a mű könnyen értelmezhető legyen. Lehet egy épületrészlet is, vagy egy kiállított gyulai kötődésű tárgy, de ne legyen absztrakt. Nem nagy festményekre gondolunk, egyszerű technikákkal elkészülő környezetbarát, (pl. szénceruza) esztétikus érdekességekre, mely ezzel a nem mindennapi „performansszal” irányítja a figyelmet a városra és értékeire.
Mivel a kiállított művek fix és egymástól távol eső helyeken vannak (lesznek), ezért ennek bemutatása és megtekintése sem hagyományos módon történne. Természetesen a jelen- és utókornak digitális formában lennének archiválva. A művek természetüknél fogva az alkotások helyén maradnának, mígnem egy napon teljesen eltűnnek majd, köszönhetően az esőnek.
gyula@gyulavaros.hu

 

 

 

Ne csak a portád, a lelkiismereted is legyen tiszta!

Legtöbben tehetetlenül szemléljük, ahogyan sokunkkal ellentétben a „kevesebbek” beborítják szeméttel környezetünket, zöld területeinket, városszéli erdősávokat, út menti árkokat, élővizeket. Sajnos nem lehet ennek leírásával finoman bánni mert a helyzet bosszantó, elszomorító.
Szinte nincsen olyan félreeső kis erdei út, dűlő, ösvény amely közvetlen közelében ne lenne súlyosan szennyezett terület. Ezerszer beszélünk róla, borzadunk el, sajnálkozunk, szitkozódunk joggal. Próbáljuk civil, vagy hivatalos kezdeményezésre összeszedni mások szemetét, néha úgy érzem hiába. A szemét mutogatása fontos dolog, de legjobban azokat nem érdekli, akik kipakolják, kihordják autóval, utánfutóval, műanyag zsákba csomagolva a legkülönfélébb dolgaikat.

Volt egyszer egy harisnyagyár Gyulán

Gyulai harisnyagyári merengés, hideg elhagyott termekben. Tócsák, üvegszilánkok, zaj nélküli lépcsőház, talán örökre megállt felvonó, versenyhíradó tábla pihen az éljen május 1. mellett. Padláson végezték „mindketten”. Valamikor lányok, asszonyok jártak ide munkába, mozgalmas hely volt.

Képriport:

A nyíllal meglőtt vadkacsa sorsa jóra fordult

Egy novemberi reggelen 2011-ben mint máskor is, emberek jöttek. Kis emberek vagy közepesek, már nem emlékszem. De jó, - gondoltam - milyen korán kapunk egy kis kedvességet.  Össze is gyűltünk gyorsan a partról bedobott elemózsia reményében. Mi vadkacsák békében élünk, de egy ilyen csoportos ételosztásnál akad egy-egy civakodás, lökdösődés. A körénk hulló eledelt gyorsan összekapkodtuk. Volt még egy vízen úszó falatka, egész közel mentem érte, de ekkor valami nagy fájdalmat éreztem. Valami iszonyatos csattanás és nyilalló, húson áthatoló borzalom jött fentről.

-Eltaláltam! kiáltotta a partól egyikőjük.
-Meneküljünk azonnal, - így a kacsa társaim.

Soha nem éreztem ekkora fájdalmat, nem tudom mi történhetett. Bármennyire is szenvedtem a hátamból kiálló pálcától, menekülnöm kellett. Utolsó falat a csőrömből vízbe hullott és repültem, repültem minél messzebb. A várkerttől távol, egy csendes nádas mellett szálltam le. Nehezen vettem a levegőt, éreztem ahogyan a fájó seb mellől megeredő vérem mint testem melegéből kicsorgó folyam, végighalad tollaimon és a földre hull. Bevallom sírtam is ekkor, de tudtam, hogy ebben a helyzetben nem számíthatok csak magara. Erősnek kellett lennem. A többiektől és az emberektől egy időre elbújva próbáltam a hátamból kiálló hegyes vesszőt kitépni. Minden igyekvő mozdulatom hatalmas fájdalommal járt. Egész nap próbálkoztam, de mindhiába.

Elj

ött a tél, hideg éjszakák. Erőt kellett vennem magamon, hogy az egészséges társaimmal együtt vonuljak beljebb a város melegebb részeire, az Élővíz-csatornához .Bár repülni tudtam, de nehezebben mint a többiek. Teltek múltak a  hónapok, beköszöntött a tavasz a párválasztás időszaka. Szeretünk úszni, és repülni is. Egyre gyakrabban teszünk sétát a partól távolabbi területekre. Egy áprilisi estén egy ház előtt pihenésre készülődve lekucorodtunk, de nem úgy mint egyesek az út közepén. Ekkor kaptak el azok, akik már többször próbáltak csónakból is, szárazfüldön is. Nagyon megrémültem,- már megint mi kezdődik? Sok időm nem volt a gondolkodásra, autóba tettek, náhány perc múlva zöld ruhás emberek vettek körül, a csőrömre erősítettek valamit és elaludtam. Nem emlékszem mi történhetett, de mire felébredtem, egy kötés volt a hátamon és lám, a pálca is eltűnt. Ezt vajon Ők vették ki? A zöldruhások? Ilyen embereket sosem láttam! Állatkórház, ez van az épületre írva.
Ezután egy gondozóhoz kerültem, ahol elláttak táplálékkal, majd egy hét múlva kivették a varratott.a hátamból Már csak kis idő (egyet kell aludni) és visszavisznek a Csónakázó tóhoz a társaimhoz. (egy kicsit híztam is, de psszt!!!) Most izgulok, vajon hogy fogadnak a többiek. Ha kedved van, gyere ki Te is 2012. április 28.-án szombaton reggel 09-re! (P.S.)

A kacsa köszöni a segítséget és a törődést, a csónakból való kergetést :-)) Czene Ferenc búvároktatónak, a Gyulai Állatkórház gyors beavatkozását és mindazoknak akik bár riadalmat okoztak neki, de segítő szándékkal próbálták befogni többször is.

Billy Cobham és a Morgan Workshop Budapesten

Vannak nevek, melyeket ha kimondunk bizonyos körökben, vagy meghallunk, felkapjuk a fejünket. Billy Combham. Teli találat volt a rendezők részéről meghívni Budapestre a Népligetbe a Szeptemberfeszt rendezvényre az amerikai Jazzdobost, a világ egyik legjobb jazzrock "drummerét". A szervezők elmondták, hogy egy éve készülnek erre a hétvégére, ahol  több színpadon szinte reggeltől estig három napon át koncerteket hallagthatnak az emberek, mindezt díjmentesen.

Első vándor fotókiállítás

Szokatlan helyszínen és környezetben tartottam első vándor fotókiállításomat. A megnyitóra senki nem jött el, pontosabban a kutyusom igen, de őt nem ez, hanem a barangolás érdekelte. Számára sajnos nem idegen a leteremtett teremtés látványa, naponta jön velem erdei sétákra, folyamatosan óvnom kell őt. Szerencsére a várost sok zöldterület övezi. Wanda nem érti, hogy egy erdőben, miért kell lépten- nyomon irányt változtatni, megfordulni, elkerülni egy jónak ígérkező csapást.Azért vittem a képeim a természetbe, hogy megmutassam a lakóinak, hogyan is élünk mi, milyen szép a mi épített környezetünk, élőhelyünk, hogy lássák, rendben tartjuk a várost.
Nem hittek nekem. Igazán nem is voltak kíváncsiak. Úgy éreztem, azt sem értik, mit keresek én is ott, miért nem megyek vissza oda, ahonnan jöttem? Olyan volt, mintha a fák törzsén és a kipattant rügyeken gyöngyöző páracseppek az erdő reményt vesztett könnyei lettek volna. Még a tavaszi madárcsicsergés sem enyhített fájdalmán. Nem hisz már bennünk az öreg. Megértettem. Leszegett fejjel, röviddel a kiállítás megnyitó után össze is pakoltam. Úgysem jön már ide senki, vagy ha mégis, valami másért.

Második vándor fotókiállítás amire nem jött el senki

Az első és eddig egyetlen természetben rendezett fotókiállításom sikertelenségén felbuzdulva karácsony előtt egy nappal megrendeztem a másodikat, melyre szintén nem jött el senki. Rosszul aludtam azon a hajnalon, gondoltam ezért épp ez lesz a legalkalmasabb időpont erre. Elpakoltam néhány felkasírozott képem, lámpákat, jó melegen felöltöztem, fotóstáskám a vállamra vettem és elindultam a kutyámmal. Arra gondoltam, hogy ezúttal olyan helyszínen kellene bemutatni a fotókat, amelyek alig megközelíthetőek. Sikerült is találni a város peremén egy kiserdőben egy sűrű kökényest, ahova majdhogynem négykézláb kellett bemászni. Amikor a bokrok megszúrták tenyerem, már tudtam: ide, ha hívnék valakit akkor sem jönne el. Főleg most ebben a hidegben. Ráadásul még sötét is volt érkezésemkor. A képeket szépen elhelyeztem a bokrokon a tér minden irányában. Nagyon érdekes volt ott látni az anyagot, ahol szinte csak a madár jár. Néhány perces fotózás után elpakoltam mindent, kiszórtam a hóra két tasak magvat a későn érkezőknek. Volt benne búza, kukorica, köles és egyéb finomság. Megbizonyosodtam róla, hogy jó a hely. Ember nem fog ide jönni mostanság. Így talán tiszta marad ez az élőhely és tavasszal megannyi madár költőhelyéül szolgál majd.
P.S.
Kapcsolódó anyag: Első vándor fotókiállítás 

 

Ugye vigyázol a sünökre?

(VIDEÓVAL) Alkonyatkor indul útra, táplálékot keres, sok rovart elfogyaszt. Még ha szaporázza is lépteit, lassan halad át az úton, ha megijed, összehúzza magát. Soha nem ugrik hirtelen az autók elé, a lámpa fényében jól látható az aszfalton gömbölyded, igyekvő teste. Vigyázz ezekre a kedves kis állatokra is, vezess körültekintően!


Elütött sün egy gyulai utcán

Tévét néztem

 

Tévét néztem, nem volt benne semmi, de mégis néztem és bosszankodtam. Tudod, sokszor eszembe jutsz, amikor a kutyámmal sétálunk. Tudod, nehéz elmagyarázni, megértetni vele, hogy egy erdőben vigyáznia kell, hogy a lábát el ne vágja egy üvegszilánk, egy kidobott WC kagyló kerámia darabja, vagy akár egy szétvert Tv monitor szilánkja. Tudod, ő természeti lény, nem készült erre. Nem tudod. Nem is akarod tudni, nem is akarod megérteni! Nyáron, amikor a várnál fotózom, te is ott ülsz, tapsolsz, szórakozol, eszel a fesztiválokon. Szádat nem kézzel törlöd, a kolbászos papírt kukába dobod. Ott. Amikor hazamész, nem tudom hogyan élsz, de úgy látom két világot építesz.
Az egyiket le, de az épp a közös!

A szemét megvár bennünket

Az alábbi videót 2011-ben készítettem Gyulán. Valószínűleg minden tavasszal meg lehetne ismételni, de mi szükség lenne rá? Nem csupán gyulai jelenség, bárhol, ahova mi emberek betesszük lábunkat, sajnos hasonlót tapasztalhatunk a világban. Az igazán borzasztó látvány a film második felében következik. Hiába próbál a többség környezettudatosan élni és cselekedni, van egy része a társadalomnak, akik képtelenek rá. Már nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy civil kezdeményezésre hatékonyan fel lehet lépni és megszüntetni a környezetpusztítást. Rombolni mindig is egyszerűbb volt, mint újra építkezni. Azokkal szemben akik eltakarítják mások szándékosan szétdobált szennyét, azokkal szemben, akik tisztességgel nevelik gyermekeiket környezettudatosságra, óvják kedvenceiket, vigyázzák a természet értékeit, megalázó amikor valaki minden közösségi és környezeti normát felrúgva ontja magából kifogyhatatlanul a koszt, a szemetet. Kicsi ez a réteg, de sajnos annál kártékonyabb.
Ha van köztük olyan, aki csupán tudatlanságból tesz ilyet, neki is ajánlom az alábbi felvételeket.
Azért kerestem elő, mert találtam egy nagyon jó megoldást arra, hogy ez sokkal kevesebbszer fordulhasson elő. Azért mutatom meg újra, hogy azok is értsék, hogy miről van szó, akik ritkábban lépnek le a járdáról, kevesebbszer, vagy egyáltalán nem járnak a várost körülölelő zöld területeken, a központtól távolabb eső részeken. A megoldást tálcán kínálják mindannyiunknak. Ez olyan probléma, mely azért lehet „jobb” mint sok más, mert van rá megoldás. Erre a megoldásra szeretnék rámutatni, de előbb lássuk magát a problémát:

 

 

Fülesbagoly fenn a fán

Az Erdei fülesbagoly a lakóhelyünk közelében akár csoportosan is telepekbe verődik. Az ember által sűrűn lakott területek, mint pl. egy lakótelep, fokozott környezet terhelést jelent, könnyen elszaporodnak a pockok, egerek, patkányok, csótányok, egyéb velünk “szimbiózisba” keveredő állatok, melyek ezzel együtt megjelennek a táplálékláncban.

 

Szovjetunióba elhurcoltak emléknapja november 25.

Újabb fotók Schriffert úrról a talicskás emberről

Tóni bácsi, a gyulai talicskás ember történetét már sokan olvashatták, életének rövid áttekintő feldolgozása ma, a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapján újabb fotókkal bővülhetett. Néhány telefonhívás után sikerült elérnem egy békéscsabai fotóst, aki beazonosított egy eddig még nem látott felvételt, így most már tudjuk, hogy a Schriffert úrról (Tóni bácsi) készült portré a Békéscsabán élő Szeverényi Tibor munkája, aki a Fényképészeti Szövetkezet gyulai műtermének volt a vezetője 1978 és 1980 között. A fotó ekkor készült a Béke sugárúton. Nem volt könnyű helyzetben aki képet próbált a szakadt, foltozott ruhában járó emberről csinálni, ugyanis könnyen furkósbotjával találhatta szemben magát az alkotó.
A második fotó készítőjének nevét sajnos eleddig nem sikerült kideríteni. Könnyen elképzelhető, hogy Béla Ottó munkája,(*alább kiegészítve) mely egy A3-as méretűre nagyított fotó-kópia digitalizált változata.
Fantasztikus alkotások. Ámultan nézem, hosszan rajta tartom szemem ezeken a műveken. Nincs póz, nincs beállás, talán egy örök gyanakvás Tóni bácsi arcán, aki legszívesebben menekülne ebből a világból, pontosabban maradna ő szegény, de nem így.
Az egyik legritkább pillanat, amit helyi fotós megörökíthetett, amikor -ha csak egy pillanatra is-, de két szempár találkozik.  Úgy tudom, itt sem számított a kattintásra, meglepetten, váratlanul érte, valószínűleg amint meglátta a gépet azonnal tiltakozott.  Ennyi év távlatából így mégis szembe tudunk nézni az öreggel és szembe kell tudnunk nézni ennek a kornak és sok társának megnyomorított sorsával, soha vissza nem adható életével.

*FRISSÍTVE! Olvasói segítséggel sikerült nyomára bukkanni alábbi fotó készítőjére, a vele való egyeztetésig kitakart állapotban hagyom. Megértésüket köszönöm!

Köszöm a segítséget Balla Tibornak és Szeverényi Tamásnak aki nagyon kedves nyitott és készséges volt.

2013.11.25.

Pénzes Sándor

 

A kiskocsid pihen, madárkád is jóllakott

Járod az utad, minden nap látlak. Könnyű kartonokból építesz magas bálákat kétkerekű fa kocsidon, sárféktől elnehezült kerekeit gördítve magad előtt tolod. Aprópénzt kapsz érte, megbecsülöd, tudom. Ízzadt homlokodon a küzdelmes életed verejtéke ül. Láttalak már reggel, nappal és sötétben is. Fiatal vagy, testvéred kórházban, édesapád meghalt, kalickájában madárkád vár otthon.

Schriffert úr a gyulai talicskás ember

Halálának 20. évfordulójára - Pénzes Sándor

Egy ember, akinek alakja emlékké vált, jelenségének „lenyomata” tovább él azokban, akik valaha  látták az öreget gyulai utcákon foltos, rongyos ruhákban talicskát tolva. Története több annál, mint gondolnák. Schriffert úrról csakis a tisztelet hangján lehet beszélni, egy olyan ember volt ő, aki hitt valamiben, bízott valamiben, fogadott valamit, és e szerint élt. Társai és kora fájdalmát is magán viselő sors az övé, mely mégsem a feladásról szólt, hanem az egyre keseredő reményről, és a magasztosan konok tiszta lélekről. Saját szabályai szerint élt, komoly lelki és testi erőpróbák érték, mint sorstársait. A legendák egy része, melyek róla terjedtek, megalapozottak voltak. Kevesen vannak, akik kapcsolatba léphettek vele, akiket közel engedett magához. 


Fotó: MTA archívuma, mely nyomtatásban megjelent a HAJSZOLT Hírlapban 1996-ban

Gyulai időrabló történet

Egy monitor előtt töltött este után sétára indultam, gondoltam teszek egy kört hétköznapi esős estén a belvárosban. Kedves helyeimen szívesen időzöm, ekkor az órámat sem figyelem, nem kell odaérnem sehova, telefonom kikapcsolva, csak a város van meg én. Az eső szemerkél, az utcán alig jár valaki.
 

Szervusz Öreg, mesélj

Meséld el, mióta állsz itt, hány ember ment el melletted, hányan álltak meg előtted, körbejártak-e, felnéztek rád? Szóltak-e hozzád, és jól vagy-e? Mindenkit ismersz tudom, emlékeid vannak, őrzöd őket. Bennünket őrzöl, rólunk szólsz, mi vagyunk rajtad. Fújtak itt mindenféle szelek, de te ugyanaz vagy mint régen. Nem nézel sem jobbra sem balra, kortalanul állsz némán. Múltunk vékony szeleteit évgyűrűid rejtik.

Prohászka Zsolt (1969-2012) az örök vasember

Éveken át tartó kemény kitartással,  példás helytállásoddal, teljesítményeiddel olyat mutattál nekünk, amire mindig emlékezni fogunk. Azt tetted, amit megfogadtál, ahogy mondtad, úgy cselekedtél. Úgy éltél, ahogyan kellene mindannyiunknak, nagy célokat tűztél ki és elérted őket. Búcsúzunk tőled, kortársunktól.  Álljon itt néhány sor tőled, rólad:

„- Úgy gondolom, hogy az ironman verseny nem más, mint önmegvalósítás. A versenyzőnek elsősorban nem a társakkal, hanem saját magával kell megküzdenie.”

„Nagyon jól érzem magam a munkám során, és a sportolás közben is, és remélem, hogy sokszor tudok még példát mutatni a gyulai és a Békés megyei fiatalságnak."

Köszönjük Zsolt, emlékezni fogunk rád! Jó ember voltál, talán ezért is van most szükség rád ott fent! Hiszem, hogy még találkozunk, Isten nyugosztaljon! (P.S)

 

 Prohászka Zsoltról szóló anyagok és egy vele készült riport a Gyulai Hírlapban, vágatlanul:
(kattintson a képekre!)

Gyulai Hírlap 1993. július 2.

 

Gyulai Hírlap 2001. augusztus 31. Prohászka Zsolt, a gyulai vasember:

 

Gyulai Hírlap 2002. szeptember 6:


 

 

 

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom