gyula fotó

A nyíllal meglőtt vadkacsa sorsa jóra fordult

Egy novemberi reggelen 2011-ben mint máskor is, emberek jöttek. Kis emberek vagy közepesek, már nem emlékszem. De jó, - gondoltam - milyen korán kapunk egy kis kedvességet.  Össze is gyűltünk gyorsan a partról bedobott elemózsia reményében. Mi vadkacsák békében élünk, de egy ilyen csoportos ételosztásnál akad egy-egy civakodás, lökdösődés. A körénk hulló eledelt gyorsan összekapkodtuk. Volt még egy vízen úszó falatka, egész közel mentem érte, de ekkor valami nagy fájdalmat éreztem. Valami iszonyatos csattanás és nyilalló, húson áthatoló borzalom jött fentről.

-Eltaláltam! kiáltotta a partól egyikőjük.
-Meneküljünk azonnal, - így a kacsa társaim.

Soha nem éreztem ekkora fájdalmat, nem tudom mi történhetett. Bármennyire is szenvedtem a hátamból kiálló pálcától, menekülnöm kellett. Utolsó falat a csőrömből vízbe hullott és repültem, repültem minél messzebb. A várkerttől távol, egy csendes nádas mellett szálltam le. Nehezen vettem a levegőt, éreztem ahogyan a fájó seb mellől megeredő vérem mint testem melegéből kicsorgó folyam, végighalad tollaimon és a földre hull. Bevallom sírtam is ekkor, de tudtam, hogy ebben a helyzetben nem számíthatok csak magara. Erősnek kellett lennem. A többiektől és az emberektől egy időre elbújva próbáltam a hátamból kiálló hegyes vesszőt kitépni. Minden igyekvő mozdulatom hatalmas fájdalommal járt. Egész nap próbálkoztam, de mindhiába.

Elj

ött a tél, hideg éjszakák. Erőt kellett vennem magamon, hogy az egészséges társaimmal együtt vonuljak beljebb a város melegebb részeire, az Élővíz-csatornához .Bár repülni tudtam, de nehezebben mint a többiek. Teltek múltak a  hónapok, beköszöntött a tavasz a párválasztás időszaka. Szeretünk úszni, és repülni is. Egyre gyakrabban teszünk sétát a partól távolabbi területekre. Egy áprilisi estén egy ház előtt pihenésre készülődve lekucorodtunk, de nem úgy mint egyesek az út közepén. Ekkor kaptak el azok, akik már többször próbáltak csónakból is, szárazfüldön is. Nagyon megrémültem,- már megint mi kezdődik? Sok időm nem volt a gondolkodásra, autóba tettek, náhány perc múlva zöld ruhás emberek vettek körül, a csőrömre erősítettek valamit és elaludtam. Nem emlékszem mi történhetett, de mire felébredtem, egy kötés volt a hátamon és lám, a pálca is eltűnt. Ezt vajon Ők vették ki? A zöldruhások? Ilyen embereket sosem láttam! Állatkórház, ez van az épületre írva.
Ezután egy gondozóhoz kerültem, ahol elláttak táplálékkal, majd egy hét múlva kivették a varratott.a hátamból Már csak kis idő (egyet kell aludni) és visszavisznek a Csónakázó tóhoz a társaimhoz. (egy kicsit híztam is, de psszt!!!) Most izgulok, vajon hogy fogadnak a többiek. Ha kedved van, gy

ere ki Te is 2012. április 28.-án szombaton reggel 09-re! (P.S.)

A kacsa köszöni a segítséget és a törődést, a csónakból való kergetést :-)) Czene Ferenc búvároktatónak, a Gyulai Állatkórház gyors beavatkozását és mindazoknak akik bár riadalmat okoztak neki, de segítő szándékkal próbálták befogni többször is.

 

Kapcsolódó anyagok:

Vadkacsák a szökőkútban.
Vadkacsák az aszfalton este.
Élővíz-csatorna Gyula.

 

Ajánlat