gyula fotó

Sikerrel zárult az Erkelesek adománygyűjtése

Az "Elnököltünk" elnevezésű európai uniós verseny regionális döntőjébe jutott a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium tanulóiból álló Team 4 President nevű csapat, melynek tagjai: Szabó Csilla, Szabó Csaba, Orbán Péter és Geszner Levente. 2011. december 6.-án a diákok felkészítő tanárukkal (Fodor György) és két gyulai segítő szülővel az esti órákban útnak indultak a romániai Nagyszalontára, ahol átadták a három személyautó csomagtartóit és utastereit megtöltő adományokat. Az összegyűjtött 50 000 Ft-ot, a Böjte Csaba által létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára utalják át.

 

 
 

Nagyszalonta, 2011. december 6. Miklós napja.

Esti érkezésünkkor mint siserahad vettek körül és üdvözöltek bennünket. Az otthonban lakók rendezett körülmények között élik életüket, nevelőik, tanáraik küzdelmes napjaikkal mindent megtesznek azért, hogy a kis lurkók és a nagyobbak is biztonságban, meleg otthonban, jóllakottan tanulhassanak, lakhassanak. Sokat kell dolgozniuk azért, hogy minden napra és mindenkinek jusson betevő. A faliújságaikon emlékeik, oklevelek, érmek, elismerések "mesélnek" a közösség életéről. Egy kisfiú piciny kezével vigyázva és mindenkinek mutatva egy díszes befőttes üveget tartott, amiben mézeskalács szívek voltak. Ez a fiú mosolygott ránk, boldog volt, örült nekünk és a kincsének, melyet végig szorongatott. Kezével átmelengetett üvegecskéjén ha nem lett volna felirat, akkor is tudtuk volna mire gondol: szeretet. P.S.

lapozás: jobbra balra nyíl a billentyűzeten, vagy a képek alatti ikonokkal fotó: P.S.

Erkelesek adománygyűjtése Erkelesek adománygyűjtése Erkelesek adománygyűjtése
Erkelesek adománygyűjtése Erkelesek adománygyűjtése Erkelesek adománygyűjtése
Erkelesek adománygyűjtése Erkelesek adománygyűjtése Erkelesek adománygyűjtése
Erkelesek adománygyűjtése Erkelesek adománygyűjtése Erkelesek adománygyűjtése
Az egyik fiú üdvözlő kártyát ír Rajzaikat mutatják a gyulaiaknak Rajzaikat mutatják a gyulaiaknak
Erkelesek adománygyűjtése Team 4 President A nagyszalontai otthon lakói
Erkelesek adománygyűjtése Erkelesek adománygyűjtése Erkelesek adománygyűjtése
Erkelesek adománygyűjtése Erkelesek adománygyűjtése

Ajánlat