gyula fotó

Azt álmodtam Gyulán járok

Olykor a fióknak készülnek a képeim, mint ahogy ezzel más is biztosan így van. Egy részét tartogatás után kidobom, van amit őrizgetek sokáig. Ez az anyag épp kikandikált belőle. Szerettem volna egy kicsit más szögből felvételt készíteni, nem direkt módon jelen lenni a térben. Kísérletnek szántam, elővettem néha, ízlelgettem. Nyers formában elég érdektelennek ítéltem.

Elkezdtem vágni, zenét keresni hozzá. A zene és a kép kapcsolatát nagyon nehéz volt megteremteni, erre nem térnék ki, unalmas lenne, de az egyik leghosszabb folyamat volt. Más-más helyen volt a kép és a hang időben és térben. E közben éreztem úgy, hogy a valószínűtlen szögből felvett anyag, melyben az embereknek legtöbbször csak a lába látszik, olybá is tűnhet, mint egy álom. Vannak rossz és jó álmaink, vannak nyomasztó, felemelő és vannak amolyan “csak úgy” álmok, mint ez is. Szinte mindig valamilyen kapcsolatban vannak a való világgal, ha máshogy nem, az érzelmeink, félelmeink, szorongásaink, vágyaink, gyermek vagy felnőttkorunkban történt bevésődések általi irányítottságuk okán. Szerintem az álmaink azok, melyek még (sok más mellett) igazán mi vagyunk. Nagyon nehéz őket befolyásolni és olykor megfejteni is. Megjeleníteni pedig végképp problémás. Felvétel készítés közben nem is gondoltam arra amivé lett. Nem tartom jelentős alkotásnak ezt sem, azonban a két nap alatt 400 fölötti nézettség azt mutatja, néhány embert mégis érdekelt. Volt akinek tetszett, volt akinek nem. A kisvideónak nincs vége. Egyszerűen megszakad. Mint egy álom. Egy “csak úgy” álom...
 
Ajánlat