Oázis apartman Gyula szállás

Gyulai Várszínház 50. évad megnyitó ünnepség

50. évad, 50 nap, több, mint 50 előadás -szól a Gyulai Várszínház idei, 2013-as év egyik szlogenje. Június 22.-én felvonták a gyulai vár falára a színház zászlaját, kezdetét vette az 50. évad. Ez az est azonban különleges volt, ünnepi, kicsit más mint az eddigiek. A kerek évfordulókat, születésnapokat mindig izgalommal várja az ember, izgatottan készül rá. Bár a mai programot előre lehetett tudni, mégis óriási meglepetés volt.


 

Soha nem láthattuk még ilyennek a vár falait, mint ezen az estén, ilyen tűzijáték sem volt még a várkertben. Fényfestéssel megelevenedtek a korábbi évek színdarabjainak jelenetei, a Csónakázó-tó felöli várfalon pedig „fényfestett” keretekbe foglalt történelmi fotókiállítást láthattunk, melyek a Gyulán korábban fellépő színészek szerepeltek. A folyamatos és jól szervezett programokból látszott, hogy az ünnepelt nagyon készült, szép és felejthetetlen estét szerzett a vendégeknek, akik a tószínpadon megtekinthették Heltai Jenő: A néma levente c. darabját.

 

Fényfestést készítette:www.laluz.hu

 

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom