Jó reggelt Gyula, még tart a nyár

Egy szép napkelte, vagy egy naplemente miatt korábban gyakran éreztem késztetést és jöttem izgalomba, hogy lefotózzam a jelenséget. Az utóbbi időben már sokkal jobban tudok uralkodni magamon, ritkábban veszem elő a gépem. Beláttam, teljesen felesleges és unalmas -hangsúlyozom- fotózni mindennapos égi jelenségeket, naplementét, napkeltét, csillagokat, vagy akár a gomolyfelhőket. Utóbbiak kavargása, egymásba gabalyodása fotózás nélkül is kész csoda, lenyűgöző, de a tiszta csillagos égbolthoz is nehéz hozzátenni bármit is a valóságban való megfigyeléshez képest, amikor egy elhagyott helyen tücskök ciripelése mint kísérőzene teszi még szebbé a látványt. Ma azonban nem bírtam ki és lefotóztam a napkorongot. Megfigyeltem, ahogyan visszabújik még egy kis időre a fellegek mögé, mint egy álmos hajnalon a suliba igyekvő diák a paplan alá. Itt sem látszik igazán milyen pazar látvány volt egy kis utcában korai indulás előtt magam mögé nézni, de egy kicsikét talán megízlelhető. Azután, ha már egyet kettőt kattintottam, megnéztem az ébredező Gyula várost, a munkába igyekvő embereket, a bizonytalan reggelijüket váró cicákat, az első kávézót a kapushídnál. Ilyen volt Gyula korán reggel egy vénasszonyok nyári napon.

Pénzes Sándor