Oázis apartman Gyula szállás

Minden Magyarok Nemzetközi Néptánc fesztiválja

2019-ben XXV. alkalommal rendezik meg a Dél-Alföld legnagyobb nemzetközi néptánc fesztiválját. Európa számos országából jönnek fellépők, akik felejthetetlenné teszik ezt a hétvégét mindeki számára. A város ilyenkor nem csak turistákkal, sok-sok színes, a világ minden tájáról érkező fellépőkkel is tele van. A Gyulai vár melletti Tószínpadon estébe nyúló előadásokat tartanak ilyenkor.



A régióban egyedülálló fesztivál a magyar népzene és néptánc szép hagyományait ápolva mutatja be a hazai és határon túli magyar táncegyüttesek legjobbjait, külföldi vendégegyüttesek szereplésével kiegészítve. A három nap alatt a koncertek, táncházak, játszóházak és néptáncbemutatók közt minden korosztály megtalálhatja az érdeklődésének megfelelőt.

Augusztus 15. csütörtök

19:00 Gasztroudvar és ismerkedési est

Közreműködik: Fesztiválzenekar

Helyszín: Vár környéke

 

20:00 Minden Magyarok Borai

Garam mente, Felvidék

Bott Frigyes Borászata, Muzsla
Mátyás András Pincészete, Kisújlak
Az est házigazdája Ambrus Lajos, József Attila-díjas író

Jegyár: 5000.- Ft (magában foglalja az elfogyasztott borok árát)

Asztalfoglalás: vár@gyulakult.hu, +36-66/650-218
Helyszín: Gyulai Vár

 


Augusztus 16. péntek

11:00 Tértánc külföldi együttesek részvételével

Helyszín: Várfürdő

A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.

 

15:00 Az emlékezés virágainak elhelyezése Dr. Halmos Béla népzenekutató házánál

Helyszín: Gyula, Ecsedi u. 14.

 

17:30 Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia közönségcsalogató műsora

Helyszín: Kossuth tér

 

18:00 Zenés, táncos felvonulás a Kossuth térről a Várkertig

Résztvevő együttesek:

Körös Táncegyüttes (Gyula), Harruckern Táncegyüttes (Gyula), Üllési Fonó Néptáncegyüttes (Üllés), Berény Táncegyüttes  (Mezőberény), Matyó Táncegyüttes (Mezőkövesd), Körös Körül Táncegyüttes (Komádi), Vadrózsák Néptáncegyüttes (Budapest), PLK Lee Shing Pik College (Hong Kong), Bartók Ifjúsági Táncegyüttes (Horgos, Szerbia), Kikerics táncegyüttes (Románia), Méhkeréki Hagyományőrző Néptáncegyüttes (Méhkerék), Eleki Román Hagyományőrző Táncegyüttes (Elek), Ankara University Fakulty of Educational Sceinces Folk Dance Ensemble (Törökország), Compania Nacional de Danza Folclorica Herencia Viva (Kolumbia), KUD „Sloboda” Rumenka (Szerbia), Folk dance group MYGDONIA (Görögország)

Fesztiválzenekar

 

19:30 Vajdaszentiványi hagyományőrzők bemutató színpada

Helyszín: Várkert

 

20:00 Fesztivál megnyitó

A fesztivál hazai és külföldi vendég együtteseinek műsora

Helyszín: Tószínpad

 

22:30 Táncház

Közreműködnek a fesztiválon résztvevő táncegyüttesek és a Fesztiválzenekar

Helyszín: Várkert

 


Augusztus 17. szombat

10:00 Bábika népi kézműves játszóház

10:00 Mesemondás kicsiknek és nagyoknak

Közreműködnek: Pompás Napok mesemondói és barátaik

11:00 Vajdaszentiványi hagyományőrzők bemutató színpada

11:30 Fesztiválzenekar műsora

Helyszín: Várkert

 

11:00 Közönségcsalogató a Garagulya Gólyalábasokkal

Helyszín: Belváros – Várfürdő

 

16:00 Tértánc külföldi együttesek részvételével

Helyszín: Várfürdő

A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.

 

15:00 Bábika népi kézműves játszóház

15:30 A helység kalapácsa – a Boka Színház előadása

Közreműködik: az Üllési Fonó Táncegyüttes

16:30 Ettől jó a magyar… – Garagulya Gólyalábasok vásári komédiája

18:00 Rendhagyó Prímástalálkozó

Balogh Kálmán (cimbalom), Bede Péter (szaxofon), Nyitrai Tamás (hegedű), Bognár András nagybőgős, Mester László brácsás, a „koncertmester” Lakatos Róbert.

Énekesek: Bognár Szilvia és Korpás Éva

Helyszín: Várkert

 

20:00 Fesztiválbemutató

1. rész: Résztvevő külföldi együttesek műsora

2. rész: Fitos Dezső Társulat: A falu című táncprodukciója

Helyszín: Tószínpad

 

18:00 Térzene és tértánc külföldi együttesek részvételével

Helyszín: Harruckern tér

 

22:30 Táncház

Közreműködnek a fesztiválon résztvevő külföldi táncegyüttesek

Helyszín: Várkert

 

 
Augusztus 18. vasárnap

9:00 Tértánc magyar együttesek részvételével

Helyszín: városi piac

 

11:00 Tértánc határon túli magyar együttesek részvételével

Helyszín: Várfürdő

A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.

 

10:00 Bábika népi kézműves játszóház

Betyárparádé, avagy a Garagulya Gólyalábasok vásári attrakciója

11.00 János Vitéz hiteles története képekben elbeszélve – a Boka Színház előadása

12:00 Fekete Bori és barátai – népzenei koncert

Közreműködnek: Koncz Gergely (hegedű), Fekete Antal „Puma” (brácsa), Molnár Péter (bőgő),

Fekete Bori (ének)

16:00 Bábika népi kézműves játszóház

Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakos növendékeinek műsora

17:00 Savanyó Jóska az utolsó igazi bakonyi betyár – a Boka Színház előadása

Közreműködik az Üllési Fonó Táncegyüttes

18:30 Herczku Ági és zenésztársai népzenei koncertje

Helyszín: Várkert

 

20:00 Fesztiválbemutató

Résztvevő hazai és külföldi együttesek bemutatója, Fesztiválgála

Helyszín: Tószínpad

 

Segítségre van szüksége? A Tourinform iroda munkatársai várják hívását hétfőtől vasárnapig 9 és 17 óra között.
+36-66/561-680
vagy írjon nekünk!
Értesüljön azonnal legfrissebb híreinkről és

 

Kapcsolódó galéria: Minden Magyarok Nemzetközi Néptánc fesztiválja 2011.

 

 

Minden Magyarok Nemzetközi Néptánc fesztiválja 2010:


Warning: include(gyula/varos/gyula_fesztivalok/mindenmagyarok/galeria/gallery.html): failed to open stream: No such file or directory in /web/gyulavaros/gyulavaros.hu/modules/article_page.php(71) : eval()'d code on line 1

Warning: include(): Failed opening 'gyula/varos/gyula_fesztivalok/mindenmagyarok/galeria/gallery.html' for inclusion (include_path='.:') in /web/gyulavaros/gyulavaros.hu/modules/article_page.php(71) : eval()'d code on line 1

 

 

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom