Oázis apartman Gyula szállás

Géza konyhája Gyula város

A minap betértem Géza konyhájába. Pontosabban az étterembe, mert a konyhába bárki nem mehet be. Persze egy vendég egyébként is inkább arra kíváncsi, hogy mi jön ki onnan, milyen költeményeket szolgálnak fel és milyen miliőben tudja majd mindezt fogyasztani. Utóbbinál maradva majdnem elég annyit megemlíteni a kerthelyiségről, hogy 2014-ben elnyerte a Virágos vendéglátóhely gyulai versenyén az első helyet.Aki a szabadban szeretne fogyasztani kedvesével, családjával, barátaival, egy kellemes vacsora estet eltölteni gyertyafénynél, vagy akár ebédelni, a városban egyedülálló helyen és módon teheti ezt. A Kis-Körös (Élővíz-csatorna) partjától szó szerint karnyújtásnyira található az étterem a belvárosban, 50m-re a nagy szökőkutaktól, ahol kis vízesés teszi még hangulatosabbá a környezetet. A kerthelyiséget egyik oldalról a vízpart, másik oldalról a telepített kiskert öleli. Annusné Schreyer Zsuzsanna keze munkáját dícséri a látvány: örökzöldeket, virágokat, egynyári és fűszernövényeket telepített, mely szépen illeszkedik a természetes növények és a fűzfák társaságába.


Az Exatlon versenyzői együtt ebédeltek a Géza konyhája étteremben

 

Pizza étlap:

Étlap:

 

További fotók, galéria, virtuális túra lent

Modern, jól megtervezett és szépen kivitelezett tér fogadott. Helyes kis részletekkel megkomponált hangulatos berendezés az ami elém tárult. Mintha ebben belsőépítész keze is benne volna, de ha nem, akkor a tulajdonosoknak sikerül egy letisztult környezetet varázsolni, ahol még gyermek játszósarok is van a kis „kisevőknek”, akik örökmozgók,  hamar végeznek az asztalnál. Esetleg ha nagyapa is ott van, vagy egy kényelmes úr a családból, akár bőrfotelben ülve vigyázhat a csemetére, lesheti játékát félszemmel, miközben a kihelyezett olvasnivaló között csemegézik.



További fotók, galéria, virtuális túra lent

És ha már csemege. Nem titkolt szándéka a tulajdonosnak, hogy olyan borkülönlegességeket kínáljon vendégeinek, melyek az igazán ínyenc vendégek igényeit is kielégíti. Kiváló pincészetekből, borászoktól szerzi be palackjait. A vendégeknek az adott borhoz a legjobb élvezeti hőmérsékletre lehűtött italokat szolgálnak fel. A készlet elvitelre is megvásárolható.


További fotók, galéria, virtuális túra lent

Hogy ne csak a szemünket legeltessük, kedvcsinálónak alább néhány fotó látható, mely Géza konyhájában készült. A konyha munkáját a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, illetve a békés megyei kulinári team junior csapat tagjai segítik és tevékenyen kiveszik részüket a konyhai munkában.
A fotózás nagyon nehéz volt: minden étellel csak pillanatokra találkozhattam, egyre fokozódó étvággyal. Ennyi szép és minden bizonnyal finom ételt régen tettek elém. De hogy egy sem marad előttem.... Hmmm. :-)
A szakácsok kitettek magukért, meggyőző volt amit láttam.  Bizton állítom: ide családi rendezvényeket, baráti összejöveteleket, legény-, leánybúcsúkat, érettségi találkozókat, eljegyzési vacsorákat is szervezhet bárki, de aki egy meghitt vacsorát, ebédet szeretne egy természetes környezetben eltölteni, az sem fog csalódni.

fotók, szöveg: Pénzes Sándor
Nyitva tartás: minden nap 11-23
Asztalfoglalás: 06-30/430-77-30 - 70/379-82-82

Tulajdonosok: Annus Géza és Annusné Schreyer Zsuzsanna

Virágok közt veled enni tudom, szép volna kedvesem.

 

Géza konyhája térképen:

 

 

 

 

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom