Oázis apartman Gyula szállás

Egy jó kis könyv egy jó nagy könyvesboltban Gyulán

 Egy olyan könyvet, könyvecskét jelentetett meg a Gyulai Évszázadok Alapítvány, mely eredetijét 1922-ben adták ki. Írója Schreiner Ferenc, magyar királyi honvédszázados, aki a  Tiszavidéki Alföldi Halász-Szövetség társelnöke volt.
Az eredeti borító hű másolatával, kemény kötésben kiadott művet mindenkinek jó szívvel ajánlják, ugyanis ez a könyve egy mai nyomdatechnikával előállított hű másolata az eredetinek. Azok is szívesen olvassák majd, akik talán nem horgásztak még, mert az alábbi idézet tanúsága szerint is tartogatnak sok érdekességet sorai:
„A bazárokban megfizethetetlen kerekes vagy nem kerekes horgász-botok helyett a természet adta nyeleket veszem, nem kell érte fizetni és esetenként ép úgy megfelelnek. A méregdrága selyemfonál helyett a mindig bevált összefont kendert választom, a horgokra kijelentem, hogy ezeknek kifogástalan acélhorgoknak kell lenniök, míg a díszesen faragott ólomsúlyok helyébe a helyszínen található kődarabbal is megelégszem, sőt ez még természetesebb is annál.” -írta Schreiner Ferenc
A kötet megvásárolható Gyulán az IQ könyvesboltban is. Érdemes ellátogatni ide, gyönyörű, nagy üzlet, ahonnan könyv, könyvecske nélkül nehéz és nem is érdemes kijönni.


 

 

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom