Oázis apartman Gyula szállás

Egy ütős est a gyulai zeneiskolában

2017. május 19-én a gyulai zeneiskolában adott koncertet Fábián István ütőhangszer tanár növendékeiből álló csoport, ahol a művésztanár diákjaival is együtt zenélt. Ha azt mondom: marimba, sokak talán elsőre nem is tudják hol elhelyezni ezt az egyébként nagyon különleges és megszólalásából már jobban ismert hangszert. Ránézésre olyan mint egy xilofon, de hangja igazán egzotikus és amikor egyszerre két marimbán játszanak kamarazenekarban, ráadásul úgy, hogy hangszerenként olykor három zenész hozza a hangokat, ott a lúdbőr előjön.
Amikor zenészeket látok játszani, mindig arra gondolok, hogy milyen sok tanulás, mennyi, gyakorlás van egy produkció, előadás mögött. Egy olyan nyelvet tanultak, melyet még ha nem is beszeljük mi hallgatók, szeretjük ha megszólítanak rajta. Egyszerűen örömet okoz. Talán nekik pedig ez a fontos, ettől lesz kerek, „ütős” egy koncert.
A több korosztályt átölelő zenészek felejthetetlenné tették ezt a késő délutánt. Hallhattunk klasszikus szólódarabokat zongorakísérettel, vérpezsdítő latint, saját szerzeményeket és modern "monstre" produkciót is.
Mindenkinek ajánlom, ha valaha meghallja a hívószót, „ütőhangszer” menjen, adja át magát a varázslatnak, és meglátja majd nemcsak a zenészek által megszólaltatott hangszerek lüktetését fogja élvezni, de szíve is másképp, jobban dobban majd a zene hallatán.


 

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom